1. nap Jajce, vízimalmok
Indulás reggel 05.30 órakor Budapestről. Délutáni órákban érkezés Jajce-be, ahol 30 m-es vízesését és annak szépségét Csontváry is megfestette. Ha már megcsodáltuk a vízesést, idegenvezetőnk megismertet bennünket a városka viharos múltjával és emlékeivel, melyek közül kiemelkedik a városfal alatti Nap Istene - Mitrij templom maradványai. Majd felkeressük a Pliva-tavon látható híres Jajce-i vízimalmokat, melyek Bosznia nemzeti műemlékei közé tartoznak. Szállás elfoglalása és vacsora.
2. nap Medjugorje, Kravica vízesés, Mostar
Ízletes reggeli után útnak indulunk, majd Medjugorje-be érkezünk, mely a Mária-jelenések révén nemzetközi hírnévre tett szert. Megnézzünk a templomot és városközpontot. Napot a csodaszép Kravica nevű vízesésénél folytatjuk. Ezt a természeti csodát egyszerűen nem szabad kihagyni! A 26-28 m magasról alázúduló vízesés, akár egy sűrű csipkefüggöny hullik a fák árnyékában meghúzódó tó vizébe. Teljesen közel is mehetünk és érezhetjük a víz frissességét. Felfrissülve folytatjuk utunkat a Neretva partján fekvő városok gyöngyszeméhez, a tragikus sorsú Mostar-hoz. A jellegzetes, hangulatos muszlim utcákon sétálva elérjük a lenyűgöző, újjáépített kőhidat, mely a kultúrákat kapcsolja össze Boszniában. Ez a történelmi jelentőségű híd a Világörökség része lett. Majd Koska Mehmed Pasa dzsámi szépségét nézünk meg, mely Mostar legismertebb dzsámijának számít. S hogy jobban megérthessük a helyi lakosságot a bosnyák házban is benézünk.
3. nap Blagaj, Szarajevó
Mai napot egy sétával kezdjük a gyönyörű környezetben található Blagaj-ban, a sziklafalba épült derviskolostorban, a Buna folyó forrásnál. Élménnyekkel telve folytatjuk utunkat e gyönyörű, büszke, szív alakú ország fővárosához, Szarajevóhoz. Itt kelet és nyugat kultúrája találkozik, ez a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található. Megtekintjük a Császár-Dzsámit, majd felkeressük azt a helyet, ahol Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös merénylet áldozata lett. Sétánkból természetesen nem marad ki az ismert Bascarsija - a kézművesek utcája és a város legmagassabb tornya sem. A várossal való ismerkedés után a szállás elfoglalása majd egy helyi étteremben jellegzetes bosnyák vacsora élőzene mellett, hogy megismerhessük csodás orsszág ízeit és dallamait.
4. nap Travnik, Tesanj
Mai napon két kevésbé ismert, de annál szebb városkákkal ismerkedünk. Első megállónk Travnik, mely környékén született a Nobel-díjas író, Ivo Andric (Híd a Drinán regény írója). Travnik városban található a Bosznia- Hercegovina egyik legszebb dzsámija, a Tarka Dzsámi, melyet mi is megtekintünk. Észak felé haladva, még megállunk Tesanj nevű vársokában, ahol az Oszmán Birodalom hatása mellett, már a Monarchia nyoma is észlelhető. A régi várból fantasztikus kilátás nyílik, melyet mi is megcsodálunk. Új és fantasztikus élménnyekkel gazdagodva indulunk Magyarország felé, ám hazaérkezés előtt még lesz alkalmunk megkóstolni a finom, híres bosnyák bureket. Haza érkezés késő esti órákban.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
- Üdülőhelyi és regisztrációs díj (helyszínen fizetendő): 12 év felett: 20 EUR/fő/3 éj.
- 3 vacsora (2 sima és 1 zenés): 19 900 Ft/fő - irodánkban fizetendő
- Audio guide: 2 200 Ft/fő - irodánkban fizetendő
- Egyágyas felár: 29 900 Ft/fő - irodánkban fizetendő
- Belépők a helyszínen: kb. 50 EUR - helyszínen fizetendő
A fakultatív programok min. 25 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
*Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előre nem látható események miatt az ajánlatban meghirdetett programok módosulhatnak az idegenvezető legjobb belátása szerint, illetve a programok sorrendje változhat.
Az ár tartalmazza:
- szállást
- reggelis ellátást
- autóbuszos utazást
- felsorolt programokat
- csoportkísérő idegenvezetőt
Az ár nem tartalmazza:
- belépődíjakat, helyszínen fizetendő költségeket
- idegenforgalmi adót
- vacsora felárat
- egyágyas felárat - érdeklődjön irodánkban
- betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást: irodánkban köthető
- útlemondási biztosítást: a megrendelt szállás, étkezés és utazás díjának 3,0%-a, csak a megrendeléskor köthető, utólagos megkötésére nincs mód.
Az ártáblában szereplő árak nem minden esetben tartalmazzák az árfolyam illetve az esetleges üzemanyag árak emelkedésével járó többlet költségeket, ezért kérje ajánlatunkat!