Utazás
Program
- Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból.
- Folyamatos utazás majd érkezés Betlérre, ahol a Felvidék egyik legfontosabb főúri kastélyát, az Andrássy-kastélyt látogatjuk meg. A vezetett kastélylátogatás után felkeressük Andrássy Dénes és felesége Franciska szecessziós stílusban készült mauzóleumát.
- Ezután folytatjuk utunkat Szlovákia második legnépesebb városába Kassára, mely 2013-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet viselte. Ebből az alkalomból a városban rengeteg fejlesztés és felújítás történt. Vezetett városnéző séta keretében megtekintjük a gótikus építészet nagyszerű alkotását, a közelmúltban restaurált Szent Erzsébet püspöki székesegyházat, a kassai dómot, a Szent Mihály kápolnát, az Orbán tornyot, a Színház épületét, a zenélő szökőkutat, az egykori nemesi palotákat. Séta után szabadprogram Kassa belvárosában, mely során felkereshetjük II. Rákóczi Ferenc emlékét őrző Rodostó-házat is.
- A délután további részében Vizsolyra látogatunk, ahol megismerkedünk az Árpád-kori templom történetével és freskóival, megismerkedhetünk az egyik legfontosabb nemzeti kincsünkkel, a Vizsolyi Bibliával, melynek nagy szerepe volt magyarságunk és a magyar nyelv fenntartásában. Vizsolyban felkeressük a híres Mézmúzeumot, ahol interaktív előadás keretében megismerkedhetünk a méhek világával, különleges mézeket kóstolhatunk.
- A látogatást követően hazautazás. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
- Betléri kastély + Mauzóleum: kb. 15 euro/fő
- Kassa városnézés, belépők: kb. 12 Euro/fő
- Vizsoly Biblia: kb. 1500 Ft/fő
- Vizsoly Mézmúzeum: kb. 1000 Ft/fő
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
Előfoglalási akció
A GYORSASÁG ELŐNY!!
ELŐFOGLALÁSI AKCIÓK EGÉSZ ÉVBEN!!
Azon kedves Utasok, akik időben lefoglalják utazásaikat (40% előleg befizetésével), kedvezményes áron utazhatnak. Kedvezményeinket a foglalás és az indulás közötti napok számával határozzuk meg, ha korán foglal akkor magasabb a kedvezmény mértéke:
Indulás előtt:
- 60-89 napon belüli foglalás esetén 6% kedvezmény az alapárból
- 90-119 napon belüli foglalás esetén 7% kedvezmény az alapárból
- 120-149 napon belüli foglalás esetén 8% kedvezmény az alapárból
- 150-179 napon belüli foglalás esetén 9% kedvezmény az alapárból
- 180 napon kívül történő foglalás esetén 10% kedvezmény az alapárból
Az előfoglalási kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze!
Az ártáblázatban az aktuális, a megtekintés napján érvényes előfoglalási akciós ár kerül megjelenítésre rózsaszínnel!
ÁrakLejárt: 2023. október 08.
Az ár tartalmazza
- utazást autóbusszal
- idegenvezetést
Az ár nem tartalmazza
További információ
Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.
A foglalás menetéről bővebben itt olvashat