1. nap:
Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból. A határátkelés után első megállónk Nagyvárad. Látogatást teszünk a Szent László Bazilikában, majd sétálunk a székesegyház kertjében érintve a Szent László szobrot, a Püspöki palotát, majd a Kanonok sort. Utána autóbuszos városnézés Nagyvárad központjában. Ezután a Királyhágón át folytatjuk utunkat Kolozsvárra, ahol városnéző sétánk során megtekintjük a Házsongárdi temetőt, a Mátyás szoboregyüttest, érintjük a Szent Mihály templomot, valamint Mátyás király szülőházát. Szállásfoglalás Kolozsváron. Vacsora a szállodában.
2. nap:
Reggeli után tovább utazunk Tordára, ahol fakultatív lehetőség nyílik egy közös barangolásra a turisták által olyannyira közkedvelt tordai sóbányában. A bányalátogatást követően a székelység fővárosába, Marosvásárhelyre látogatunk. Városnéző sétánk során érintjük a Rózsák terét, a Kultúrpalotát. Ezt követően folytatjuk utunkat Korond fele, ahol elsősorban a székely népi fazekassággal ismerkedhetünk, majd a kirakodóvásárban lehetőség nyílik Korond iparművészeti remekeinek megvásárlására is. Este szállásfoglalás Székelyudvarhelyen, vacsora.
3. nap:
Reggeli után Gyergyószentmiklósra érkezünk, ahol egy igazi érleltsajt látványműhelybe látogatunk el. Betekintést nyerhetünk a tej feldolgozásába, a svájci technológiával készülő hosszan érlelt sajt, valamint a natúr joghúrt készítésébe. Természetesen megkóstolhatjuk ezen ínyencségeket finom erdélyi bor kóstolásának kíséretében. Gyergyószentmiklósról felkapaszkodunk az 1250 m magas Pongrácz tetőre, ahonnan pazar kilátás tárul az utazó elé. A délutánt a Békás-szorosnál és a Gyilkos-tónál töltjük, amelyek a csodálatos látnivalóik sokaságával Székelyföld természeti csodái közé tartoznak. Este visszautazás a szállásra, vacsora.
4. nap:
A reggelit követően utunk Csíkszereda érintésével a katolikus székelyek híres búcsújáróhelyére, Csíksomlyóra vezet, ahol egy kellemes sétát teszünk és megtekintjük a Csíksomlyói-kegytemplomot. Ezutánegy élményekben gazdag programra hívjuk meg a kedves utasainkat. Egy terepjárós program keretén belül, izgalmas erdei utakon feljutunk a Csomád-hegységbe. A hegység szépségeinek meglátogatása közben egy finom székely ebéd vár minket a természetben, csodás panorámával. Egy kellemes séta keretén belül eljutunk a 946 méter magasan fekvő Szent Anna- tóhoz, amely a Kárpát-medence egyetlen vulkanikus krátertava. Besétálunk a Mohos tőzeglápba is, ami egy csodálatos és páratlan világot tár fel a kedves utazó előtt. Este vacsora a panzióban.
5. nap:
Korai reggeli után hazaindulunk. Útközben Segesvárra látogatunk a szászok alapította városba. Látogatást teszünk a Világörökség részét képező középkori várnegyedben, a gyönyörű óratorony- és a bástyák által körülvett épületekben gyönyörködhetünk, látjuk a Diákok lépcsőjét, az evangélikus templomot. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
- Tordai sóbánya: kb. 50 RON/ fő
- Marosvásárhely, Kultúrpalota: kb. 30 RON/fő
- Gyergyószentmiklós sajtműhely: kb. 50 RON/fő
- Terepjáros program + ebéd: kb. 220 RON
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)
Minimum létszám: 35 fő.
*Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előre nem látható események miatt az ajánlatban meghirdetett programok módosulhatnak az idegenvezető legjobb belátása szerint, illetve a programok sorrendje változhat.
A GYORSASÁG ELŐNY!!
ELŐFOGLALÁSI AKCIÓK EGÉSZ ÉVBEN!!
Azon kedves Utasok, akik időben lefoglalják utazásaikat (40% előleg befizetésével), kedvezményes áron utazhatnak. Kedvezményeinket a foglalás és az indulás közötti napok számával határozzuk meg, ha korán foglal akkor magasabb a kedvezmény mértéke:
Indulás előtt:
- 60-89 napon belüli foglalás esetén 6% kedvezmény az alapárból
- 90-119 napon belüli foglalás esetén 7% kedvezmény az alapárból
- 120-149 napon belüli foglalás esetén 8% kedvezmény az alapárból
- 150-179 napon belüli foglalás esetén 9% kedvezmény az alapárból
- 180 napon kívül történő foglalás esetén 10% kedvezmény az alapárból
Az előfoglalási kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze!
Az ártáblázatban az aktuális, a megtekintés napján érvényes előfoglalási akciós ár kerül megjelenítésre rózsaszínnel!