Velence

Velence egy olyan ékszerdoboza Olaszországnak melynek nincs párja Európában, de talán az egész világon sem. A város nevének hallatán azonnal eszünkbe jutnak a gondolák a lagúnák, a műemlékek, vagy netán az, amit történelem órán tanultunk egy virágzó középkori köztársaság 1000 éves történetéről. De amíg az ember nem járt itt, és nem nézett körbe a Szent Márk téren vagy a Rialto közepéről, ezek pusztán üres szavak, melyekkel megpróbálunk körülírni valamit, amit nem lehet. Nincs sem kép, sem szó  sem szépirodalmi alkotás, ami igazán visszaadhatná a lagúnák városának mesés atmoszféráját, azt a színes hömpölygő forgatagot, ami a hajóról, a Szent Márk tér síma köveire lépve azonnal magávalragadja az embert! Velencében semmi sem furcsa és mégis minden az! 

A velencei lagúna betelepülése az 500-as években folyó népvándorlásnak és a nomád lovas  hódítók (gótok, hunok) hadjáratainak köszönhető, az ő nyomásukra a partmenti városokból egyre többen menekültek az apró szigetekre. A szigeteken kialakult kis közösségek fejlődésnek indultak, művelték a földjeiket eleinte halászatból és sólepárlásból éltek. A növekvő népesség miatt elkezdték feltölteni a lagúnákat földdel és kövekkel, mígnem a szigetek közötti tengerszorosok csatornákká szűkültek. Élénk tengeri kereskedelem alakult ki Dalmáciával és a Lombardiával, melyet egy idő után 20-30 család tartott kézben, ebből a gazdag kereskedő rétegből alakult ki a velencei arisztokrácia. Az életük azonban nem volt fenékig tejfel, ugyan is többen felfigyeltek a virágzó lagúna városokra, így állandó hadakozásban álltak az isztriai, dalmát kalózokkal, a frankokkal,  és Bizánc ravennai helytartóságával. A szigetek lakói felismerték a közös érdekeket, és egyre szorosabbra fűzték kapcsolataikat, olyannyira hogy 697-ben közös vezetőt választottak, úgynevezett dózsét, innentől számítjuk a Velencei Köztársaság korát. 

 A város ügyesen lavírozott a környező nagyhatalmak között, a Frank birodalom és Bizánc is igényt tartott rá. A bizánci befolyás sokáig meg is volt, de a birodalom gyengülésével szép lassan háttérbe szorult. A 9. századra Velence az egyik legjelentősebb tengeri hatalommá nőtte ki magát, kereskedelmi útvonalai behálózták Dél-Európát és egészen az arab államokig terjedtek. Gyarmatbirodalma rohamosan növekedett, 1080-ban Dalmácia és Isztria, majd 1204-ben egy sikeres Konstantinápoly elleni keresztes hadjárattal az Égei-tenger szigetvilága, köztük Kréta is, a befolyása alá kerültek, és megkaparintotta Bizánc mesés vagyonának nagy részét is. 

Ezekben az időkben nyerte el végleges formáját Európa talán legkülönlegesebb városa. Több tűzvész is pusztított Velencében, a meglehetősen bizonytalan lábakon álló többnyire fa alapanyagú házak kártyavárként dőltek össze, ennek köszönhetően azonban teljesen újjá építették a várost. Vörösfenyőből és Libanoni cédrusból készült cölöpök ezreit fúrták a tenger fenekébe és erre épültek fel a gyönyörű kő és márványépületek. 

Vallás és művészetek velencében:
Ha volt a középkor során gőgösebb a pápai államnál akkor az Velence. Az elvilágiasodott, erkölcsi értékeiről semmiképpen sem híres, ereje teljében lévő köztársaságot még a Pápák sorozatos kiátkozásai sem érdekelték. Nem véletlenül tartozik a város híres szülöttei közé a kalandor-író Casanova, aki egyéb szélhámosságai között apácákkal folytatott bensőséges kapcsolatairól is híres/hírhedt. A város hanyatlásának időszakában azonban már nem mert kényes vitákba bonyolódni az anyaszentegyházzal, így történhetett meg, hogy 1592-ben innen hurcolták el Giordano Bruno filozófust, aki hosszas pereskedés után eretnekség vádja miatt máglya halált halt. Velence a művészetek és művészek mekkája volt, és ezt a pozícióját a mai napig megőrizte (gondoljunk csak a filmfesztiválokra). Sok zeneszerzőt írót inspirált a város, több híres zeneszerző itt mutatta be először műveit. A város leghíresebb szülötte Antonio Vivaldi a 16. századi olasz zeneszerző. 1932 óta tartanak itt nemzetközi filmfesztiválokat, minden év augusztusában. Az egyik legrangosabb „A” kategóriás filmfesztivál díja többek között az Arany Oroszlán díj.

Velence gazdagsága szemet szúrt egy másik itáliai kereskedővárosnak, Genovának. A két köztársaság közötti, majdnem 100 éves háborúnak, 1381-ben Velence győzelmével szakadt vége. Ezután folytatódott tovább a sikertörténet, immáron 45 csatahajóval, és gályáival nem volt ellenfele a tengereken, Észak-Itália kereskedővárosai (Vicenza, Padova, Verona stb.) mind a fennhatósága alá tartoztak, és így folytatódott a sor  Ciprusi királysággal. Az 1400-as években élte fénykorát Velence, ekkor azonban már mutatkoztak halvány jelei annak hogy előbb utóbb hanyatlásnak indul. A törökök terjeszkedésével elveszítette ciprust, és a görög gyarmatokat, majd újabb tűzvészek és pestis járványok pusztították a várost. Az 1500-as években a felfedezéseknek köszönhetően a tengeri kereskedelem hangsúlya szép lassan az óceánokra került át, így Velence hatalma és befolyása jelentősen gyengült. Ezek a folyamatok vezettek végül a középkor talán legvirágzóbb és legfényűzőbb szereplőjének pusztulásához. 
A Napóleoni időkben és utána is Velence kézről kézre járt a franciák és az osztrákok között majd 1866-ban került az Olasz királysághoz. A háborúk és a gyakori támadások ellenére sem keletkezett műemlékeiben jelentősebb kár, így ma már az egyik legkeresettebb természeti és kulturális látnivaló a világon. 

Veszélyforrások: 
Velencét több veszély is fenyegeti. Az első és legfontosabb, az eliszaposodás. A cölöpökre épült városrész évről évre süllyed, és ennek a folyamatnak a felgyorsulásához a környéken épült gyárak és vegyi üzemek is nagyban hozzá járulnak. A másik ilyen veszélyforrás a lagúnába érkező hatalmas méretű óceánjárók. A velencei lakosok küzdenek azért hogy ezeket a hajókat ne engedhessék be a lagúnába ugyan is valahányszor egy ilyen monstrum elsiklik a csatornán a part menti paloták és házak ablakai és falai beleremegnek, arról nem is beszélve hogy mennyire kiszorítják a vizet ami szintén nem tesz jót az amúgy is bizonytalan lábakon álló városnak. Ez azonban nehéz kérdés, ugyanis ezek a hatalmas hajók hozzák azokat a turistákat, akik tulajdonképpen a város megélhetését biztosítják. 

A város másik problémája a népeség elöregedése. A történelmi városrészben egyre kevesebben laknak, a turisták miatti lehetetlenül magas árak elől sokan beköltöznek a szárazföldre, és soha nem is térnek vissza. 

Utazás Velencébe: 
Az összes lehetséges közlekedési eszközzel el lehet jutni Velncébe. Egy hosszú hídnak köszönhetően autóval vagy busszal be lehet menni egészen lagúnákig, de ha igazán stílusosan akarjuk megközelíteni Velence óváros részét, mindenképpen hajóval tesszük. 
Ha autóval érkeztünk a szárazföldre, akkor hatalmas parkólóházak állnak a rendlkezésünkre a szárazföldön, a 100-200 fős vizibuszok pedig menetrendszerint közlekednek melyekről Velence központjában a Szent Márk téren teheti az ember a lábát a partra. Szent Márk 827 óta a város védőszentje, ekkor hozták haza a hamvait Egyiptomból. A tér hatalmas és számtalan történelmi esemény helyszínéül szolgált, körös-körül impozáns épületek szegélyezik. Az első és talán legfontosabb a bizánci stílusban épült Szent Márk Székesegyház. A 9. században kezdték el építeni és a köztársaság fennállása alatt folyamatosan bővült és fejlődött....A székesegyház bejáratával szemben található a 98 méter magas harangtorony a Campanile. Az eredeti a 900-as években épült, de 1902-ben leomlott, az újat 1912-ben avatták fel. A székesegyháztól jobbra található egy óratorony. 1496-ban épült, és abban az időben csodaszerkentyűnek számított, nem csak az időt de a holdfázisokat és a nap haladását is mutatta. A tér tenger felé nyúló folytatása a Piazetta. Egyik oldalán a Dózse-palota helyezkedik el, ez az épület volt a Velencei államhatalom központja. Mögötte található a börtön, melyet aSóhajok hídja köt össze a palotával. A híd sok író és költő fantáziáját megmozgatta, neve is Lord Byrontól származik, ezen a hídon vitték át az elítélteket a börtönbe és az ő sóhajtásukat lehet hallani a híd alatt. A Dózse-palotával szemben található az fehér isztriai kőből épült könyvtár, a Libreria.
Velence „főutcája" a Canal Grande, a legfontosabb vizi közlekedési útvonal a városban. Jobb és bal partját csodálatos épületek paloták szegélyezik. Legnagyobb és legrégebbi hídja  Rialtó, mely ma is a város kereskedelmi központjául szolgál, és gyönyörű kilátás nyílik róla a főcsatornára. 
 
Gondola: 
Velence védjegyévé vált kecses fekete gondolákat leginkább már csak sétacsónakázásra használják. Egy 1562-es rendeletnek köszönhetik elegáns fényesfekete színúket, ugyanis meghatározták hogy minden gondolát egyforma feketére kell festeni, elejét véve ezzel a nemesi családok rivalizálásának. vannak bizonyosak amik kompként szogálnak, nagyobbak és kevésbé díszesek és arra szolgálnak hogy a csatornák egyik oldaláról a másikra vigyenek át. Ezek az úgynevezett traghettok, Velence legolcsóbb vizi közlekedésre alkalmas járművei. 

Vasút: 
Budapestről bécsi átszállással lehet eljutni Velncébe. A vonat bevisz egyenesen a lagúnák közé és a Canal Grande partján a Santa Lucia pályaudvaron tesz le. 
http://www.mav-start.hu/utazas/olasz_velence.php

Repülő: 
A belvárostól 9 km-re fekszik Velence reptere a Marco Polo Nemzetközi Repülőtér. Magyarországról csak a Carpatair légitársaság indít közvetlen járatot ide. A reoptérről menetrendszerinti buszjáratokkal eljutni a lagúnákig.