Étkezés
Utazás
Program
- Elindulás Budapestről, a Hősök teréről reggel 6.00 órakor, folyamatos utazás után utunk a Pozsonytól 40 km-re található Vöröskő-i várhoz vezet.
- Vöröskő vára kedvező fekvésének és egyedülálló gyűjteményének köszönhetően Szlovákia leglátogatottabb várai közé tartozik. A hatalmas erődítmény eredetileg királyi vár volt, melynek történelme összekapcsolódik a Pálffy család történetével. Gazdagon díszített külső és belső terei miatt gyakran volt helyszíne filmforgatásoknak is. A Kis-Kárpátokra nyíló panorámájával egy igazi kilátóhely és persze mesés hangulatot varázsol a gyönyörű ősi hársfasor is, amely a vár bejárati kapujához vezet. Páratlan gyűjteményt és izgalmas, időnként akár még pikáns történeteket is hallhatunk a történelmi időkről. A vár alatt húzódik Európa legnagyobb, gigantikus pincerendszere is, amelyet még a Fugger család építtetett hatalmas vagyona számára. Megtekintjük a hihetetlen mélységű várkutat és felfedezzük azt a vörös követ is, melyre a vár épült és melyről Vöröskő a nevét kapta.
A várnézés után a parkban szabadon sétáló pávák fogadnak bennünket, és megnézzük a ragadozó madarak kiállítását és idomítását a sólyomudvarban. - Délután érkezünk a Pozsony melletti dévényi várhoz, mely az egyik legrégebbi vár Szlovákiában, hiszen a történelmi források már 864-ben említést tesznek róla. Dévény vára a Duna és a Morva folyók összefolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll. Lenyűgöző látványt nyújt a tájból kiemelkedve. A kilátóteraszról a Dunára, a Morva folyóra és a szemben lévő osztrák hegycsúcsokra nyílik csodálatos panoráma.
- A várlátogatást követően Pozsonyba, a szlovák fővárosba utazunk. A busz rövid időre megáll a vár mellett. Besétálunk a gyönyörűen felújított vár udvarába, és persze innen fentről láthatjuk az óváros- és a Duna látképét.
- Majd buszunkkal a Duna partra érkezünk, és egy sétával az óvároson keresztül az alábbi nevezetességeket tekintjük meg: Szlovák Nemzeti Színház épülete, Hviezdoslav tér, Szent Márton székesegyház (ahol valaha közel 300 éven keresztül a magyar királyokat koronázták), a főnemesek palotái, Academia Istropolitana (Közép-Európa legrégibb egyetemének épülete), a Mihály-kapu, Fő tér, Prímás Palota. A látnivalók közül természetesen a híres pozsonyi szoborfigurák sem maradhatnak ki.
- A késő délutáni órákban hazaindulás, érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
Előfoglalási akció
A GYORSASÁG ELŐNY!!
ELŐFOGLALÁSI AKCIÓK EGÉSZ ÉVBEN!!
Azon kedves Utasok, akik időben lefoglalják utazásaikat (40% előleg befizetésével), kedvezményes áron utazhatnak. Kedvezményeinket a foglalás és az indulás közötti napok számával határozzuk meg, ha korán foglal akkor magasabb a kedvezmény mértéke:
Indulás előtt:
- 60-89 napon belüli foglalás esetén 6% kedvezmény az alapárból
- 90-119 napon belüli foglalás esetén 7% kedvezmény az alapárból
- 120-149 napon belüli foglalás esetén 8% kedvezmény az alapárból
- 150-179 napon belüli foglalás esetén 9% kedvezmény az alapárból
- 180 napon kívül történő foglalás esetén 10% kedvezmény az alapárból
Az előfoglalási kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze!
Az ártáblázatban az aktuális, a megtekintés napján érvényes előfoglalási akciós ár kerül megjelenítésre rózsaszínnel!
ÁrakLejárt: 2023. szeptember 03.
Az ár tartalmazza:
- utazást autóbusszal
- csoportkísérő idegenvezetőt
Az ár nem tartalmazza:
További információ
Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.
A foglalás menetéről bővebben itt olvashat