Bloggerek Balatonföldváron: isolde

Nagyjából tíz percem van összepakolni (mert szombat délelőtt még dolgoztunk, aztán ebédeltünk, aztán indulni kellett a vonatra), úgyhogy bedobálok mindent, amit találok, azaz számtalan felsőt és szoknyát, plusz a laptopot meg szúnyogriasztót. A szúnyogriasztót nem is használjuk később, nagyjából két szúnyoggal találkozom a két nap alatt. Szerencsére V. felhívott minket, hogy neten vegyünk vonatjegyet, mert a Déliben a vágányokig áll a sor, és tényleg, esélyünk se lett volna elérni a vonatot. Így meg csak elegánsan kinyomtatjuk a kis automatából a pontosan ugyanolyan vonatjegyet, mint amilyet a néni ad, és néma áhítattal adózunk a 21. sz-i technikai fejlettség előtt. 

Két óra utazással később leszállunk Balatonföldvár vasútállomáson, részemről fel vagyok készülve rá, hogy a laptop és az átgondolatlan pakolás miatt nagyjából tízkilós táskámat kell majd kilométerekig vonszolnom magam után Balatonföldvár utcáin, hacsak nem hisztériás rohamot kapok, hogy menjünk taxival. Felhívjuk V.-t, hogy merre kell menni az állomásról a szállásra, mire azt mondja, hogy "ott az a sárga az, előttetek". Egy perc gyalog. Cuccok nélkül fél. 

Az Anna Mária Villa igazából sárga-fehér, oszlopos épület (valójában 3 épület), úgy néz ki, mint ami a századelőn épült, és később utánanéztem, tényleg. Semmi nehézséget nem okoz elképzelni, ahogy napernyős kisasszonyok kuncognak az oszlopok alatt, aztán vacsoránál kacér pillantások közepette szalvétákra írt szobaszámokat küldözgetnek a pincérrel a lenyalt hajú, zsabós ifjaknak. Akik aztán úriemberként viselkednek a reggelinél, bármi is történt az előző éjszaka, csak a cselédek osszák enyhén rosszalló tekintettel az előmelegített zsömléket meg a tejeskávét. Némi nehézséget ugyan okozhatott, hogy a Villában nincsenek szobaszámok, hanem minden szobát egy-egy női név jelöl, Andreától Zsófiáig. Mondjuk valamelyik kedves kisasszony ráírta a szalvétára, hogy "Edit", és odacsúsztatta tetszőleges snájdig fiatalembernek, akkor az honnan tudta, hogy ez most a neve vagy a szobaszáma? Aggasztó kérdések ezek. Mi az Erika szobát kapjuk a férjemmel, ami duplaágyas, a vasút felé néz, de egyáltalán nem hallatszik be semmi, van benne egy kis hűtő, tévé, ingyen Wifi, klassz tükrös gardrób, akarok ilyet otthonra is, valamint rácsos gyermekágy (ez még számunkra egy kicsit korai). Azzal az aprósággal meg ne is törődjünk, hogy Erikának a férjem volt feleségét hívják. Ugyan már. Jelentéktelen. 

A többieket, akik már reggel lejöttek, az udvaron sörözve találjuk, kicsit becsatlakozunk, aztán jönnek a nehézségek, ugyanis este héttől egy konferenciabeszélgetésen kell részt vennem munkaügyben, amiről kiderül, hogy nem csupán internetet, hanem vonalas telefont is igényel, de a szobákban lévő telefon csak házon belüli telefonlásra szolgál, kifelé nem ad vonalat. Szerencsére a személyzet minden elképzelést felülmúlóan segítőkész, ugyanis megengedik, hogy a recepció vonalát használjam, úgyhogy leköltözöm a laptopommal a lobbiba és remekül sikerül az egész, még zaj sincs. Egyébként azon többször meglepődöm az ottlétünk során, hogy miért nincs zaj, amikor ez 1. családbarát hotel, azaz tele van gyerekekkel, 2. a közelben megy a vonat, 3. a Balatonparton egyfolytában részeg turisták és bespeedezett pestiek partyznak. Valószínűleg a sok gyerek eloszlik az udvaron lévő játszótér, a benti meg a kinti medence között, van nekik egy csomó játék, kismotor és gyerekmegőrző is, így békében elvannak és nem visítanak. Komolyan meglepő. A vonat nem hallatszik oda, Balatonföldvár pedig ezek szerint nem Siófok.

Este elmegyünk vacsorázni, bár a hotelben lehetett kérni svédasztalos vacsit 2000 forintért, de mi inkább felderítjük Földvárt. Néhány étterem, fagyizó, söröző és egy karaoke bár alkotja a vendéglátóipari központot, szerencsére hiányzik a Balatonon megszokott végeérhetetlen árus sor, de azért lehet kapni gumikrokodilt meg buborékfújót. Veszek buborékfújót és innentől minden percben buborékokat fújok. A Manna Mia nevű helyen kötünk ki (egy csomó helynek rémisztő szójáték van a nevében, nem tudjuk, miért), ahol eszem egy nem túl jó paradicsomlevest (nem szeretem, ha ennyire cukros), egy átlagos pizzát, és mivel az átlagos pizzámat jóval a többieké után hozzák ki, a Cég ajándékba ad egy elképesztően finom tiramisut. Egy szavamba sem kerül, de még csak nem is néztem csúnyán, ők ajánlották fel, és egyéb tekintetben is nagyon kedvesek voltak. Komolyan kezdek megijedni, a szálláson a recepcióstól a portásig mindenki nagyon kedves és segítőkész, az étteremben a pincér nagyon kedves és segítőkész, mi történik aBalatonparttal, emberek? Aggasztó. Vagy csak Apeh/Köjál ellenőröknek néznek minket? 

Másnap reggelizünk, ott egy darabig rinyálok, hogy miért nincs a reggelihez gyümölcs meg elegendő zöldség, erre a néni kihoz két nagy tál paradicsomot meg paprikát, ezenkívül van mindenféle sajt, felvágott, dzsem, müzli, valamint tepertő és disznósajt. Öregapámnak bejött volna, tepertőt enni reggelire, csak egy jó kis pálinka hiányzott volna hozzá. Ezután elmegyünk a strandra, a Villa nagyjából 10 méterre van a Balatonparttól, de az nem kiépített strand, úgyhogy elgyalogolunk a kiépített strandig, öt perc. Az árnyas platánokból álló csodálatos sétányon kell sétálni, ami a legjobb rész egész Balatonföldváron, nagyon szép. Itt sétáltak anno a kisasszonyok a napernyőikkel, és kuncogva tárgyalták egymás között az előző este történteket. Egész nap a strandon vagyunk, fürdünk, olvasok, buborékokat fújok, valamint egyáltalán nem vagyok éhes, de a kortársnyomásnak engedve sajtos-tejfölös lángost, palacsintát, és jégkrémet eszem. Ez még nem minden, mert strand után, de vacsora előtt még eszünk egy hekket is. A köztes időkben a társaságunkban lévő, nálam egytől egyig vékonyabb lányok a túlsúlyukat és a derékbőségüket taglalják. 

Este tűzijáték van, engem nem nagyon hoz lázba általában a tűzijáték, de azért elég jó, közben feltámad a szél, a Balatonon méteres hullámok vannak, villog a viharjelzés és a fellőtt szikrákat is viszi a szél. A tűzijáték után pedig utcabál, ami azt jelenti, hogy a Blokk nevű zenekar Hungáriát meg Elton Johnt játszik, mi meg táncolunk. Igen, szerintem harminc felett már semmi sem kínos, nyugodtan ugrálhat az ember Máté Péterre színjózanul. 

Másnap reggel jövünk vissza, természetesen sírva, nagyon jó lett volna maradni még egy hetet. Egyet-kettőt. Csomó mindent nem csináltunk, jó lett volna sétálni a városban, olvasni a napozóágyakon a kinti medence mellett, meg komppal átmenni Alsóörsre Fluor Tomi koncertre, de sajnos konzervatív barátaim ez utóbbit egyöntetűleg leszavazták.