El Gouna látnivalók
A helyi Aqua Parkban egész napos program, fürdőzés, csúszdázás.
További információk
Hajókirándulás a Vörös-tengeren, ahol a nap folyamán, kétszer is lehetőségük nyílik sznorkelezésre, két különböző korallzátonynál a nyílt tengeren, majd a kimerítő úszást követően az ebédet a hajón fogyaszthatják el. (Az ebédhez adnak egy pohár üdítőt és ásványvizet.) Aki nem rendelkezik saját felszereléssel a felszíni búvárkodáshoz, az kap a megfelelő méretben. Utolsó programrészként kikötnek a Giftun sziget szabadstrandján, ahol 1 órára ejtőzhetnek a csodás nap alatt. (Napernyőbérlés nincs!)
További információk
Kairó Afrika és a Közel-Kelet legnagyobb városa, melyet évszázadokon keresztül a Világ anyjaként emlegettek az arab világban. A program éjjel indul és Kairóba a reggeli órákban érkeznek meg. Az egész napos program keretében megismerhetik ezt a nyüzsgő várost, ahol a páratlan kincsekkel rendelkező Egyiptomi Múzeum, a Gízai piramisok, a Völgytemplom és az előttük őrt álló Szfinx várja a látogatókat. Ebéd után vásárlási lehetőség, majd a késő délutáni órákban visszaindulás Hurghadára.
További információk
Az első nap programja megegyezik az egy napos buszos kairói programmal. A második napon a program az ősi főváros, Memphisz nekropoliszának, Szakkarának a felfedezésével folytatódik, ahol megtekintik minden piramisok ősanyját, Dzsószer fáraó lépcsős piramisát. Ezt követően meglátogatják a Citadellát és a Mohamed Ali mecsetet, majd megérkeznek a béke szigetére a nyüzsgő nagyvárosban, a Kopt negyedbe.
További információk
Indulás hajnalban Hurghadáról, menetrend szerinti járattal. A város felfedezése hasonló módon történik az egy napos kairói programmal, de végezetül még sor kerül a Citadella és a Mohamed Ali mecset megtekintésére is.
További információk
Luxor, ókori nevén Théba, az Nílus partján található csendes kisváros, ahol békésen megfér egymás mellett a múlt és a jelen. Hajnalban indulnak Egyiptom egyik leghíresebb régészeti lelőhelyére, ahol meglátogatják a rejtélyes Királyok Völgyét, megcsodálhatják Hatsepszut fáraónő gyönyörű halotti templomát, valamint a Memnon Kolosszusokat. Közben tesznek egy kis kitéről egy alabástromfeldolgozó műhelybe, majd a nyugati part látnivalói után motorcsónakkal átkelnek a Níluson, elfogyasztják ebédjüket, majd végigsétálnak a fenséges Karnaki templom monumentális oszlopai és épületei között.
További információk
A Giftun szigetcsoporton található magánterület, mely egyben egy természetvédelmi terület is. A hajó a fehér homokos part mentén köt ki, ahol egész nap pihenhetnek a gyönyörű környezetben, kényeztető körülmények között. A gyékényágyak és a napernyők szabadon használhatók, az ebédet is a szigeten fogyasztják el. Aki a mély tengerre vágyik, az napközben kihajózhat a környék legszebb korallzátonyához sznorkellezni.
További információk
A szállodákból transzferbuszok viszik Önöket a bázisra, ahol felpróbálják a felszerelést. A hajón 1 órás magyar nyelvű oktatás alatt elsajátíthatják a búvárkodás elméletének legalapvetőbb elemeit, mint például, hogyan kell lélegezni a víz alatt. A nap folyamán kétszer, két különböző korallzátonynál a gyakorlatban is kipróbálhatják, természetesen csak oktatók jelenlétében. A 1-1 merülés 15-20 perces, maximum 5-10 méter mélységig visznek le az oktatók. A két merülés között ebédszünet a hajón. Családtagok elkísérhetik a búvárkodni vágyót, ők felszíni búvárkodhatnak, avagy sznorkellezhetnek, felszerelést kapnak, illetve az ebéd is beletartozik a programba. Akinek sikerült "megfertőződni", és komolyabban is el szeretne mélyedni a búvárkodásban, annak lehetősége van 3-4 napos tanfolyam keretében megtenni az első lépést, hogy Cousteau kapitány nyomdokaiba lépjen.
További információk
Sivatagban, hegyek között, homokban, köveken kb. 2 órás túra a négykerekű homoktipró motorokkal, amelyet a résztvevők vezetnek. Menet közben rövid megálló.
További információk
Kellemes hajókirándulás a környék legszebb korallzátonyai körül, szemügyre véve a felsőbb vízrétegek (1,5-2 m) élővilágát. Fotózni, kamerázni elengedhetetlenül szükséges! Kisgyermekkel nyaraló családoknak kiváló választás!
További információk
A tengeralattjáró 18-22 méter mélységbe merül le, ahonnan panorámaablakokon keresztül csodálhatják meg a Vörös-tenger színpompás élővilágát. A vízben, a búvárok csalogatják közelebb a halakat. Fotózni, kamerázni elengedhetetlenül szükséges! Kisgyermekkel nyaraló családoknak kiváló választás!
További információk
Ez az a program, ahol egy perc sem vész kárba, mindenki megtalálja a kedvére valót: a hegyek között kialakított beduin falu felé vezető úton quadozás, a faluban pedig tevegelés, mini állatkert, terrárium várja a látogatókat. Megismerhetik a beduin kézművesség hagyományait, a gyógyszertárban megtudhatják, hogy milyen sivatagi növényekkel gyógyítják magukat a beduinok. A látogatás után naplementekor vacsorát fogyaszthatnak, közben pedig orientális showt láthatnak, fellép egy fakír, egy hastáncos és egy pörgő dervis (tanuratáncos). A show közben, vagy utána a csillagvizsgálóval megcsodálhatják a sivatagi eget, melyen számtalan csillag ragyog.
További információk
Hajókirándulás, felszíni búvárkodással a Vörös-tengerben.
További információk